4TUNE – A szerencse fiai

Epilógus

Húsz évvel később

Leo

Büszkén nézem a robosztus épületet, és az egymás után érkező embereket, akik lassacskán megtöltik a csarnokot. A tömeg elég színes: megtalálhatók benne a negyvenes évei elejét taposó anyukák, akik a fiatalságukat elevenítik fel a ma esti koncerten, és a tini lányok, akik ezen a zenén nőttek fel, mert az anyukáik már akkor ezeket a dalokat hallgatták, amikor ők a hasukban voltak. Én is kívülről fújom mindet, hiszen nekem „kötelező” volt a hallgatásuk.

A nevem Leonardo Davila, én vagyok Lucas Davila és Lisette del Mar legidősebb fia a háromból. A szüleim húsz évesek voltak, amikor összehoztak engem, aminek köszönhetően kénytelenek voltak magukkal vinni a turnékra, az interjúkra, mert egy percet sem akartak távol tölteni tőlem. Megtehették volna, hogy bébiszitterek hadát fogadják mellém, de ők határozottan elutasították ezt a lehetőséget. Néha lepasszoltak a nagyiékhoz, na de melyik gyerekkel nem teszik ezt meg olykor a szülei? Anya két interjú közt pelenkázott engem, és ha éhes voltam, képes volt megszakítani a koncertjét, hogy kielégítse az igényeimet. Ha beteg voltam, apa nem ment fellépni, ott ült az ágyam mellett a kezemet fogva, amíg jobban nem lettem. A tanulmányaim nagy részét magántanulóként kellett folytatnom a gyakori helyváltások miatt, de ez cseppet sem zavart engem. Sok gyerek ragaszkodik az iskolájához, én viszont örültem annak, hogy minél több embert ismerhetek meg, de a legjobban az tett boldoggá, hogy a családommal lehetek. Lorenzo öcsém három évvel fiatalabb nálam, Lautaro pedig még csak tíz éves múlt. Világ életünkben jó testvérek voltunk apa nagy örömére. Ő mindig azt mondta, hogy nem ápol jó kapcsolatot a bátyáival, és hálát ad az égnek, amiért mi ennyire szeretjük egymást. Jó, azt nem állítom, hogy egyszer sem civakodtunk vagy estünk egymásnak életünk során, de igazán komolyan nem bántottuk a másikat. Lolo-val gyakran vérre menő meccseket folytattunk Xboxon, és ha egyikünk vesztett, bosszúból mindig kieszeltünk valami gonoszságot a másik számára,  Lautaro-t viszont a széltől is óvtuk, pedig vagány kissrác, már most látszik rajta, hogy a nagytesóira ütött.

A 4TUNE több mint tíz év szárnyalás után vált szét. Apáék imádták az egészet, de úgy gondolták, hogy harminc évesen eljött az ideje egyéb dolgokba vágni a fejszéjüket. A búcsú koncerten mindnyájuk szíve megszakadt egy kicsit, de a barátságuk erőt adott nekik a folytatáshoz. Az, hogy a banda feloszlott, nem jelentette azt, hogy a köztük lévő kapcsolat is megszakadt. Épp ellenkezőleg. Amikor megszülettem, egy nagy házba költöztünk, hogy ne a hotelben kelljen engem felnevelniük a szüleimnek. Két évvel később megszülettek Ethan és Becky ikerlányai, Miranda és Georgina, úgyhogy követték a példánkat, és ők is ott hagyták a hotelt. Az otthonunktól balra állt egy üres ház, és ezt kihasználván Becky és Ethan bebútoroztak oda, hogy a barátaik közvetlen közelében lehessenek. Tőlünk jobbra szintén elhelyezkedett egy még lakatlan ház, amire Tomi és Seyong rögvest lecsaptak, mert úgy gondolták, nekik is kijár egy takaros otthon, nem öregedhetnek meg a hotel falai között. Egyébként ők hat évvel ezelőtt fogadtak örökbe egy gyönyörűséges kislányt, Isabelle-t, aki akkor két éves volt, és a szülei halálos kimenetelű autó balesete után abba az árvaházba vitték, amit Tomi rendszerint látogatott.

A 4TUNE feloszlása után apa és anya egy duót alakítva járták az országot, elsősorban romantikus, latinos ütemekkel tarkított dalok előadásával. Apa ezenkívül színészi pályafutását sem hanyagolta el, egymás után halmozták őt el a jobbnál jobb ajánlatokkal. Ethan alapított egy rock zenekart, és visszatért kamaszkori nagy szerelméhez a vadabb ritmusok személyében. Seyong megnyitotta a tánciskoláját, ahol minden fajta táncot oktatott a gyerekek által szeretett hip-hoptól kezdve az idősek terén közkedvelt társastáncig. Tomi pedig Jay-Z és Pitbull nyomdokaiba lépve belevágott a rap karrierje építésébe.

– Sok szerencsét, szívem! – Mira a nyakam köré fonja a karját, és forró csokitól édes ajkát az enyémre nyomja. Szeretném alaposabban megízlelni, de most sietnem kell.

– Apádtól jobban tartok, mint a fellépéstől – vigyorgok rá, és még egy futó csókot lehelek a szájára. Gyors léptekkel indulok meg a backstage felé, hiszen én fogom megnyitni a koncertet. Imádok énekelni, bár eddig még nem gondoltam arra, hogy komolyabban is űzhetném az ipart. De amikor apáék bejelentették, hogy rendeznek egy húsz éves jubileumi koncertet, azt mondták, ez egy elszalaszthatatlan lehetőség számomra. A koncerttel nem az a céljuk, hogy visszatérjenek, ez egy egyszeri alkalom lesz a boldog idők felelevenítésére.

Kicsit izgulok, mert nem akarom, hogy az újságírók rám szálljanak azzal a feltételezéssel, hogy apám hátán akarok felkapaszkodni a popzene létráján. Amikor azonban megpillantom Mirát a sorok közt, aki csillogó szemekkel néz rám, és a „szeretlek” szót formálja az ajkaival, egy csapásra megnyugszom. Öt dalt adok elő, abból négy feldolgozás, az utolsó pedig saját szerzemény. Még senki sem hallotta, apa sem tudja, hogy ez az első dalom, aminek én írtam a szövegét, és a zenéjét is én szereztem. Minden szó, minden pillantás, minden belőlem sugárzó érzelem Mirának szól, aki a dal közepén a szemét kezdi törölgetni. Amikor lemegyek a színpadról, apa egy csontropogtató ölelésbe von, és biztosít arról, hogy irtó büszke rám. Aztán tovább rohan, mert egy percen belül jelenésük van a színpadon. Én mosolyogva rogyok le egy fotelre az öltözőben, mert kell pár pillanat, amíg megemésztem, amit átéltem. Túl vagyok életem első fellépésén, amit imádott a közönség. Végig engem figyeltek, nem azt csinálták, mint általában, hogy végig csacsogják az elő zenekart, mert csak a fő attrakcióra kíváncsiak. Minden szem rám szegeződött, minden kéz nekem tapsolt, az anyukák és lányaik egyaránt az én nevemet kiabálták. Eddig a pillanatig csak hobbinak tekintettem a zenére, de azt hiszem, nem menekülhetek meg attól, hogy a szüleim példáját kövessem. Lolo a foci szerelmese, és olyan hamis, amikor néha rázendít egy szurkolói nótára, hogy mindenki a fülét befogva menekül a családban, amerre lát. Lautaro pedig inkább a színészi képességeket örökölte apától, mert rendkívül hitelesen tudja eljátszani, hogy beteg, amikor nem akar iskolába menni. Lolo-nak és nekem sosem hittek, amikor bevetettük a „meghalok, annyira fáj a hasam” kártyát, de a kisöcsénknek folyton benyalják.

– Hát itt bujkál a popzene égboltjának legújabb csillaga! Remélem, most már elhiszed, hogy a színpadon a helyed. Fantasztikus voltál, szerelmem! – Mira az ölembe mászik, és olyan hevesen csókol meg, hogy rá kell ébrednem, én vagyok a világ legszerencsésebb pasija.

– Miért jöttél ide? Lemaradsz a koncert elejéről. Apád meg fog ölni, ha megtudja, elraboltam tőle az elsőszámú rajongóját. Aki ráadásul úgy csókol, hogy… Készítheted a koporsómat!

– Ne parázz már ennyire! Tízezrek előtt léptél fel, és még ezután is apától tartasz?

Úgy nőttünk fel, hogy az ikrek és a kis Izzie olyanok voltak, mint a húgaink. Rengeteg időt töltöttünk együtt, és szerettük egymást, annak ellenére, hogy Georgie folyton agyba-főbe vert, ha a testvérének több figyelmet szenteltem. Amikor kicsik voltak, az ikrek külsőre nagyon hasonlítottak egymásra, mert Becky szerette ugyanolyan ruhába öltöztetni őket. De már akkor látszott, hogy amíg Mira a babái társaságát élvezte, Georgie-t ki se lehetett robbantani a próbateremből, ahol egyfolytában az apját figyelte gitározás közben. Már akkoriban lejött, hogy amíg Mira az anyukája kis hercegnője, Georgie az apukája rock dívája. Mindkét lányt imádtam, de valahogy Mirához húzott a szívem kezdetektől fogva. Amíg az öcsém a labdát rúgta a haverjaival, én Mirát bámultam, ahogy a cicájával játszott, ahogy végigvonult egy képzeletbeli kifutón az anyja magas sarkújában, és rögtön mellette termettem, amikor kibicsaklott benne a bokája. Emlékszem, hogy remegett a kezem, amikor megérintettem a lábát, és hogy utána napokig nem fürödtem, hogy ne mossam le magamról a bőre érintését. Tovább is húztam volna a fürdés nélküli napok számát, de Lolo berángatott a fürdőbe, és a zuhany alá nyomott. Azt mondta, nem hajlandó egy olyan szobában élni, ahol oroszlánszag van, és mivel anyáék nem egyeztek bele, hogy vesznek neki egy külön lakást, mert nem bír velem együtt élni, jobb híján ahhoz folyamodott, hogy ő maga fürdet meg engem.

Kamasz korukra Georgie megelégelte az anyja által ráaggatott habos-babos ruhákat, és a topánkákat fekete bakancsra, a szép blúzokat bőrdzsekire cserélte. A haját feketére festette, és levágatta, a gitárt pedig ki sem lehetett venni a kezéből, olyan volt, mintha a húrokat az ujjaihoz ragasztották volna. Nem is nagyon érdekelték a pasik, a zene kötötte le minden figyelmét. Mira viszont egyre nőiesebb és gyönyörűbb lett, amit sajnos más fiúk is észrevettek. Majd’ beleőrültem, amikor egy másik sráccal láttam kézen fogva mászkálni az iskola folyosóján, de ahelyett, hogy bevallottam volna neki az iránta táplált érzéseimet, dacból én is más lányok után néztem. Randiztam párral, de akárhányszor a csókra került volna a sor, kihátráltam a helyzetből, és megszégyenülve mentem haza. A hoppon maradt lányok azt kezdték terjeszteni, hogy meleg vagyok, ami biztos azért van, mert melegek közt nőttem fel, amin nevetnem kellett. Az biztos jobban tetszett volna nekik, ha mindenkit végigsmároltam volna, mert az nem számított nekik, hogy így ők olcsó lotyókká váltak volna. Nem okozott nekem álmatlan éjszakákat, hogy nem lehettem a suli ügyeletes Don Juanja, de amikor Mira is nekem szegezte azt a kérdést, hogy valóban meleg vagyok-e, igazán nagy dühbe gurultam. Körülbelül egy éve lehetett, ő tizenöt volt, nekem pedig pont azon az estén ünnepeltük a tizenhetedik szülinapomat. Kint ültünk a kertben, hiába folyt a buli bent, sokkal jobban éreztem magam kettesben vele a naplementét bámulva, mint a félrészeg haverok társaságában.

– Leo, tudod, hogy engem nem zavar, ha az vagy. Imádom Tomi bácsit meg Seyong bácsit is, és te vagy a legjobb barátom, szóval nem hagynálak el akkor sem, ha baseball ütővel agyonütnél egy mókust. Na jó, természetesen akkor soha többé nem szólnék hozzád, de… – Nem volt kedvem magyarázkodni, neki nem. Megragadtam a vállát, és kissé erőszakosan rántottam magamhoz. Minden bevezetés nélkül a szájába nyomtam a nyelvem, és az igazat megvallva, nem volt olyan jó, ahogy a filmekben áradoznak az első csók élményéről. Nem így terveztem az egészet. Romantikus körülmények között akartam neki szerelmet vallani, rózsákkal meg minden, de a bennem tomboló latin vért végül nem tudtam megfékezni.

– Ne… ne haragudj! Ismersz, én nem vagyok ilyen durva, csak… Nem hittem volna, hogy az a lány is félreismert, aki miatt nem voltam hajlandó senki mást megcsókolni. Szeretlek Miranda Lance! Mármint nem úgy, mint ahogy a kishúgát szereti az ember, hanem ahogy egy férfi szeret egy nőt. Szerelmes vagyok beléd olyan… tizennégy éves korom óta, de lehet, hogy már korábban is az voltam.

– Akkor miért nem mondtad el? Azért lógtam együtt azokkal a fiúkkal, hogy féltékennyé tegyelek. Fel akartam hívni a figyelmedet magamra, mert azt hittem, csak testvérként tekintesz rám. – Miután tisztáztuk a félreértéseket, leléptünk a partiról, és a tengerhez sétáltunk. Mira sokszor mesélte, hogy a szülei első csókja ott csattant el, és bár nem akartam utánozni őket, frappánsabb dolog sajnos nem jutott az eszembe. De szerencsére Mirának nem számított a hely, csak velem akart lenni, és a második csókunk sokkal jobb volt, mint az első. Gyengéd, becéző, hosszantartó, felfedező, édes, ahogy azóta minden csók, amit tőle kapok.

Egy éve titokban találkozgattunk, mert nem mertem elmondani Ethannek, hogy rátettem a kezem a szeme fényére. Annak ellenére, hogy Ethan több időt töltött Georgie-val, egyformán szerette a lányait, és tipikus lányos apuka szerepében tetszelgett. És én voltam az a srác a történetben, aki először ért úgy a kislányához, amit minden lányos apa szívből utál, ezért féltem a reakciójától. Megbeszéltük Mirával, hogy a koncert után végre színt vallunk, ennek köszönhetően tiszta ideg vagyok a műsor alatt. Hiába simogatja folyamatosan a kezem, és suttog nyugtató szavakat a fülembe, a gyomromban keletkezett görcs nem szűnik meg. Reménykedem benne, hogy Ethan nem lát minket a közönség soraiban, mert ha idő előtt jön rá a nagy titokra, képes lesz a koncert kellős közepén lerohanni a színpadról, hogy leszedje a fejemet, de én nem akarom elrontani a nagy pillanatukat.

– Szerinted, sikerülni fog, Leo? – szökken mellém Izzie, akihez gyorsan leguggolok, hogy szorosan magamhoz ölelhessem. Tomi pár hónapja mintegy kapuzárási pánikként ott hagyta a családját, hogy velem egykorú fiúkákkal múlassa az idejét. Anya azt mondja, szerinte ez azért van, mert annak idején nem vállalta fel az identitását, elfojtotta a vágyait, és most akarja pótolni azokat a kalandokat, amikbe fiatalon kellett volna belevágnia. Én teljesen elszomorodtam, amikor megtudtam, hogy a keresztapám szakított Seyonggal, mert ők ketten egy álompárt alkottak, ahogy a szüleim és Ethanék is. Sosem néztem rájuk furcsán, nekem természetes volt, hogy a keresztapám és Seyong bácsikám szeretik egymást. Kiskoromban persze megkérdeztem apát, hogy ő miért nem csókolja meg Seyong bácsit, mire felnevetett, és azt mondta, hogy csak azok csókolóznak, akik szerelmesek egymásba. Ő anyába szerelmes, ezért rajta kívül nem csókol meg mást, és ez így van a keresztapámék esetében is. Nekem ez a válasz elég volt, és amikor később Izzie-t el kezdték gúnyolni azért, amiért neki két apukája van, nem voltam rest betörni egy-két orrot. Nem volt szép tőlem, hogy visszaéltem az erőmmel, mert azok a kölykök kisebbek voltak nálam, de csak akkor vettem elő az öklömet, ha a szép szóból nem értettek. Annak ellenére, hogy Tomi elköltözött otthonról, gyakran hazajárt Izzie miatt, ezzel rendszeresen feltépve Seyong sebeit. Többször jött át hozzánk, hogy elpanaszolja anyának, mennyire fáj neki, hogy láthatja Tomit, aki jókedvűen nevetgél a lányukkal, de nem érhet hozzá. Elhatározta, hogy benyújtja a válópert, amibe Tomi valamiért nagyon nem akart belemenni. Amikor elkezdtek próbálni a koncertre, még többször találkoztak, de Seyong nem tett le a válás gondolatáról. Egy este Tomi cseppet sem szomjas állapotban jelent meg nálunk, és órákon át sírt, amiért elcseszte az életét. Rájött, hogy Seyong és Izzie a mindene, és vissza akarta hódítani a szerelmét. Hozzám hasonlóan írt egy dalt, amit másodperceken belül elő fog adni, így esedezve Seyong bocsánatáért. A nyakamba kapom Izzie-t, hogy jobban lásson, és egy időre elfelejtem a bejelentésünkkel kapcsolatos félelmeimet, annyira drukkolok annak, hogy újra összejöjjenek. Tominak és Seyongnak a mai napig sikerült eltitkolnia a nyilvánosság elöl a kapcsolatukat. Nem akarták nagydobra verni, nem akartak felhajtást, de amikor a keresztapám megtört hangon beszélni kezd a dal előtt, mindenki számára világossá válik a helyzet. Fórumokon persze sokszor összehozták őket a rajongók egy-egy fanfiction erejéig, de sosem bizonyosodott be, hogy ennek lehet igazság alapja. A közönség egy emberként ordítja a nevüket, ezzel óriási hangorkánt okozva a csarnokban. De akkor robban csak fel igazán a hely, amikor Seyong megöleli Tomit, és alig láthatóan összeérintik a szájukat egy tűnő pillanatra. Seyong mosolyog, de a szemei könnyesek, én pedig úgy érzem, hogy a föld újra elkezdett forogni.

– Hé, keresztapa! Nagy voltál! – szaladok oda Tomihoz a koncert után.

– Te is, kölyök. Olyan jól énekelsz, mint az apád, csak helyesebb vagy nála, de pszt, ezt el ne áruld neki! – Nevetve magához ölel, amitől egy kicsit ellazulok. Olyan jó újra vidámnak látni!

– Jaj, keresztapa, annyira nincs kedvem ehhez a vacsorához! Ethan bácsi fel fog négyelni.

– Ugyan már! Ethan sokat ugat, ha a szerettei veszélyben vannak, de sosem harap. Bár én kaptam tőle egy-két pofont, de azt megérdemeltem. Téged nem fog bántani, mert te vagy a legédesebb fiú a világon.

– Keresztapa! Ne mondj nekem ilyeneket, mert még félreértem. – Összeborzolja a hajamat, mire felkacagok, mert kiskoromban is mindig ezt csinálta, ha sokat nyafogtam neki valami miatt. Izzie közénk ront, és felkéredzkedik az apja karjába. Seyongra mosolygok, aki pár méterrel lemaradva jött a kislány mögött, és ő visszamosolyog rám, majd Tomi mellé lép, hogy ő is csatlakozzon a nagy családi öleléshez. Az idegességem újra felerősödik, amikor meglátom Ethant Beckyvel és az ikrekkel az oldalán. Tekintetemmel anyát keresem, mert Mirán kívül ő az egyetlen, aki mellett meg tudok nyugodni. Lautaro odaszalad hozzám, hogy ő is gratuláljon a fellépés miatt, én meg magamhoz szorítom, hogy belőle merítsek erőt. Nagyfiúsan eltol magától, mintha nem is létezne cikibb dolog annál, hogy a bátyád nyilvánosan megölel, és inkább nagymenőkhöz méltón ad egy pacsit.

– Miért nem eszel, Leo? Nem ízlik a kaja? – kérdezi Ethan gyanakodva, miközben mindentudóan méreget. A francba! Tutira rájött! Különben nem nézne rám ilyen furcsán.

– Na… nagyon finom az étel, csak a lámpaláz utóhatása miatt nem igazán vagyok éhes.

– Apa, mondanunk kell valamit – szólal fel Mira, amitől majdnem félrenyelek.

– Mondanunk? Mit jelent ez a többes szám? Neked és a testvérednek?

– Nem… Nekem és Leo-nak… – Na ennyi, vége, apámék elkezdhetik tervezni, hogy mit íratnak majd a fejfámra. Ez így nagyon nem jó. Ethan puhánynak fog tartani, amiért nem én hoztam fel a témát. Fél órája itt vagyunk, de ennyi idő sem volt elég arra, hogy összeszedjem a bátorságomat. A többiek engem dicsértek, felidéztek néhány kedves vagy vicces emléket, kielemezték a mostani koncert momentumait, miközben eljutottak a desszertig. Én még mindig ott tartok, hogy a levest próbálom magamba tuszkolni, de most már azt is feladom. Keresztapa a karomra helyezi a kezét, ő ül a jobbomon, ölében Izzie-vel, aki szemmel láthatóan többé egy percre sem akarja elengedni az apját. A másik oldalamon Mira ül, aki a combomra simít, mert idegességemben mindig fel-alá jár a lábam. Úristen, az én drágámnak elment az esze?! Ez túl intim, nem rakhatja a combomra a kezét az apja előtt! Oké, itt van az asztal, meg a terítő, ami elég hosszú ahhoz, hogy eltakarjon, de mi van, ha Ethan leejti mondjuk a szalvétáját, és lehajol érte? Nyugi, Davila! Lélegezz mélyeket! Én miért nem tudtam örökölni apa színészi kvalitásait? Nekem miért csak a paranoid képzelgések maradtak? – Szóval… Család, szeretnénk bejelenteni, hogy Leo meg én járunk! Ugye milyen csodás? Most pedig folytathatjátok. Lisette néni, elmesélnéd még egyszer, amikor Lorenzo betörte annak a boszorkány Mrs. Hillnek az ablakát? Az a sztori annyira vicces! – Csend. Halálos csend lesz úrrá a társaságon, amitől úgy érzem, menten lefordulok a székről. Lolo és Georgie kárörvendően vigyorognak, élvezik, hogy ezúttal a rendes srác meg a jó kislány szív. Ethan egyesével belenéz mindenki szemébe, hogy megállapítsa, ki tudott erről, és az eredménytől valószínűleg még mérgesebb lesz. Ugyanis én elmondtam a szüleimnek, az öcséim rajtakaptak, amikor órákon át bámultam a Miráról készített képeket, úgyhogy kénytelen voltam nekik is elárulni. Keresztapának is elmeséltem, aki örvendezve adta tovább a nagy hírt Seyongnak, sőt, még a kicsi Izzie is értesült róla. Mira bevallotta az anyukájának, amit Georgie kihallgatott, tehát Ethanön kívül tényleg mindenki tisztában volt a kapcsolatunkkal.

– Megtiltom, hogy egy ujjal is a lányomhoz érj – sziszegi Ethan, amikor elér hozzám.

– Ugyan már, tesó, most mit vagy így begőzölve? A fiam egy mintagyerek, a legjobb egyetemre fog menni, rendes, becsületes, jobb, mint amilyenek mi valaha voltunk. Azt szeretnéd, ha inkább egy idegen csábítaná el Mirandát, akiről nem tudsz semmit? Leo egy nyitott könyv számodra, hiszen előtted nőtt fel, szinte te nevelted. És ha egy éven át nem okozott neki csalódást, akkor nagy valószínűséggel ezután sem fog. – Kösz apa! Imádlak, de komolyan. A mondandód eleje tök jól hangzott, de muszáj volt a végén benyögni azt az egy évet? Isteni szerencse, hogy nem az ügyvédi pályát választottad, de tényleg… Hihetetlen! Felépít egy jól átgondolt, szépen megfogalmazott kortes beszédet, de minek? Hogy amikor már úgy tűnik, megkegyelmeznek az elítéltnek, és leszavazzák azt, hogy életfogytiglant kapjon, egyetlen egy mondattal mindent gallyra vágjon? Szó szerint érzem, hogy a kötél visszakerült a nyakamba, és Ethan örömmel fogja kirúgni alólam a széket.

– Ti egy éve jártok, úgy, hogy erről mindenki tudott, kivéve engem?

– Nem… nem egészen egy éve… Kezdetben csak ismerkedtünk… – Kár volt megszólalnom! Hogy mondhatok olyat, hogy kezdetben még csak ismerkedtünk, amikor születésétől fogva ismertem őt? Becky próbálja menteni a helyzetet, de Ethan őt is csendre inti, hiszen egy ilyen fontos információt képes volt eltitkolni előle.

– Jól van, és mi fog még kiderülni? Georgie, Lorenzo, ha ti is jártok, most mondjátok el!

– Fúj!!! – fintorog az öcsém és Mira testvére egyszerre. – Előbb csókolnék meg egy békát, mint ezt a nyálgépet – jelenti ki Georgie, mire Lolo haragosan felfújja az arcát.

– Jól van, ez az én kislányom! Tudod, mennyire büszke vagyok rád? – gügyög Ethan Georgie-nak, aki diadalittasan Mirára ölti a nyelvét, majd szorosan az apjához bújik.

– Előbb csókolnám meg Izzie-t, mint téged, mert annak ellenére, hogy még csak nyolc éves, már most jobb nő nálad! – vág vissza Lolo, amiért Tomi elég csúnyán néz rá.

– Na, az én lányomat csak hagyjátok ki ebből az egészből, oké?

– Ezekkel a Davilákkal vigyázni kell, Tomi. Tartsd szemmel Lautaro-t, mert elég rosszul áll a szeme. Ami téged illet… – Itt jelentőségteljesen rám néz, és egy kis hatásszünet után folytatja: – Gyere ki velem. Négyszemközt akarok beszélgetni.

– Lance, ha bántani merészeled a fiamat, én esküszöm, nem állok jót magamért! – mondja apa ökölbe szorított kézzel. Muszáj ilyen gázul viselkednie? Meg tudom védeni magam! Vagy nem… Jézusom, most komolyan kettesben kell maradnom Ethan Lance-szel?

– Ethan bácsi, én… Mira a legcsodálatosabb lány a földön, és… nagyon szeretem őt…

– Honnan tudhatnád tizennyolc évesen, hogy mi a szerelem? Mi van, ha pár hónap múlva megunod őt, és ott fog az én vállamon zokogni? Mi van, ha rájössz, hogy ki kell használnod a fiatalságodat, ami abban fog megnyilvánulni, hogy minél több nőt viszel az ágyadba?

– A szüleim is ennyi idősek voltak, amikor egymásba szerettek, sőt, te is tizennyolc éves voltál, amikor örök hűséget fogadtál Becky néninek. Neked sem kellett másik nő, nem igaz? Én miért különböznék tőled? Ha egy nő meg tud nekem adni mindent, amire szükségem van, miért keresném másnál?

– Na jó, ne vesd el a sulykot! Nem vagyok rá kíváncsi, hogy mit ad meg neked a lányom.

– Csak azért aggódsz annyira, mert lányaid vannak, ha fiad lenne, nem csinálnád ezt, igaz? Nem akarom elrabolni tőled, Ethan bácsi. Mindig is te leszel a legfontosabb férfi az életében, én maximum a második lehetek. Semmi sem fog változni. Ugyanúgy együtt vacsorázik majd veled, és elmeséli neked, hogy mi történt aznap az iskolában.

– Azt akarom, hogy rólad is meséljen. Nem bízott meg bennem eléggé, ha ilyen sokáig eltitkolta, és ez fáj. De erről nyilván én is tehetek. Amúgy meg… Nem akarok versenyezni. Nekem a megosztott első hely is tökéletesen megfelel. Remélem, az apádra ütöttél, mert ő mindennél jobban szereti anyádat. Bizalmat szavazok neked, Davila, de ha visszaélsz vele… A keresztapád tudna mesélni. És hidd el, ha Seyong miatt úgy elláttam a baját, Miranda miatt ezerszer akkorát fogsz kapni. – Elmosolyodom, és az órák óta gyötrő kételyek egy szempillantás alatt tovaszállnak a testemből. Közelebb lépek Ethanhöz, de nem merem megölelni, meg kell várnom, hogy ő kezdeményezzen. Egy kis tétovázás után megragadja a karomat, és magához ránt, hogy először öleljen apósomként magához.

– Éljen! – Villan a vaku, Mira megörökíti ezt a meghitt pillanatot. Lehet, hogy szükség lesz rá bizonyítékként azokra az időkre, amikor Ethan nem fog ilyen jól viszonyulni a kapcsolatunkhoz. – A világ két legfantasztikusabb pasija, akiket a legeslegjobban szeretek! – Mira közénk furakodik, és a kezembe nyomja a telefonját, hogy készítsek rólunk egy selfie-t, mivel neki mindkét kezét lefoglalja, hogy minket ölelgessen. Össze-vissza puszilgatja az apját, a nyakába csimpaszkodik, mint kislányként, aztán egy kis idő múlva Ethan magunkra hagy minket.

– Ez életem legboldogabb napja! – mondom, és hosszan megcsókolom a hercegnőmet.

– És még jobbá tehetjük. Tudod, mi ez? Tomi bácsiék házának a kulcsa. Lepasszolják egy estére hozzánk Izzie-t, hogy a világtól elzárva kettesben lehessenek a nyaralójukban.

– Szegény Izzie! Meg fog állni a növésben, ha Georgie-val tölt több órát egy huzamban.

– Hé, ne terelj! Szóval… miénk a ház… Nem is örülsz neki?

– Édesem, nem kéne túlfeszítenünk a húrt. Nem haladhatunk ilyen gyorsan… Apád most jókedvében van, de ha ezt megtudná, megváltozna a véleménye rólam.

– Georgie segít kiszökni, és falaz is nekem.

– Segít? Biztos van valami hátsószándéka, mert nem tenne ilyet, ha nem állna érdekében.

– Van egy srác, aki tetszik neki. Velem jár egy csoportba, és megkért, hogy puhítsam meg.

– Szegény srác! Reméljük, a tesód sosem fog rá kibukni, mert akkor szerez egy pár lila foltot. És szegény apátok! Mindkét lánya egyszerre pasizik be, pedig Georgie-ban még bízott.

– Életem, megtennéd, hogy egy kicsit megfeledkezel a többiekről, és rám koncentrálnál? Éjfél után kiszököm a házból, Tomi bácsiék kapujában találkozunk. Ha nem jössz el… akkor sem leszek mérges.

Éjfél elmúlt, de nem a ház előtt várom Mirát. Úgy gondoltam, kicsit meglepem, és elkértem Seyongtól a másik kulcsot. Rózsaszirmok az ágyon, behűtött pezsgő, halk, lágy zene, gyertyák, füstölő, süti, amit anya dobott össze, miután én a harmadik nekifutásra is egy borzalmat alkottam… Minden klisés dolgot bevetek, csak hogy boldoggá tegyem Mirát. Nyílik az ajtó, és nem sokkal később felbukkan szomorú arca, amiért nem talált kint a megbeszéltek szerint. Levertsége azonban rögtön elillan, amikor megpillant, és a karjaimba veti magát. Csókolózni kezdünk, amibe annyira belemerülünk, hogy szerintem nem is veszi észre a körülötte elhelyezkedő meglepetéseket, amivel készültem neki. Szóval feleslegesen güriztem, mert egy sötét, illatok és zene nélküli helyen is ugyanúgy szeretne, és ugyanolyan lelkesen simulna hozzám.

– Ez meg mi? – kérdezi, amikor semmi más nem marad rajtam, kivéve egy karkötőt, amit eddig még nem látott.

– A neved van belevésve kínai jelekkel, meg az a lóhere szimbólum, amelyik apáékén is van. Azért csináltattam, mert nekik szerencsét hozott, örökre a szerelmeikkel maradtak. Persze lehet, hogy ennek nem lesz olyan hatása, mert ezt én csináltattam, és csak egy utánzat, de valójában nincs is rá szükségem ahhoz, hogy tudjam, mi ketten mindig együtt leszünk. Csak gondoltam, tetszene neked…

– Imádom! Belegondoltál már, hogy mi lett volna, ha a szüleink nem ismerik egymást? Talán soha nem találkoztunk volna…

– Hiszek a sorsban. Valamilyen úton-módon biztosan találkoztunk volna. Mert meg van írva, hogy minket egymásnak rendeltek. Szeretlek Miranda Lance!

Jack Stone, alias Lucky mosolyogva követte az eseményeket a felesége oldalán. Ma duplán jó napja volt, hiszen hőn szeretett fia, Tomi visszatért a helyes útra, a gyerekek pedig egymásra találtak. Lucky soha sem hagyta magára a négy fiút, akiket annak idején kiválasztott magának, és a gyerekeiket is a szárnya alá vette. Nem akadályozott meg minden rosszat, ami történhetett velük, mert néha szükség van a problémákra, hogy tanuljunk belőlük, illetve azért, hogy a szomorúsággal teli órák után ragyogóbbnak lássuk a nap sugarait, és melegebbnek találjuk a kabátot, amit anyukánk ránk adott. Olykor azonban közbelépett, mert feleslegesnek tartott egy-egy tevékenységet, és meg akarta tőlük kímélni a kiválasztottjait. Például Lucas szomorú volt, amikor egy siker várományos film főszerepét végül nem ő kapta meg, de később kiderült, hogy a film nagy bukás lett, és rossz fényt vetett azokra, akik játszottak benne. Seyong elkeseredett, amikor kiesett abból a versenyből, amit a legjobb koreográfusoknak rendeztek, de hálát adott az égnek, amikor látta a következő adást, ugyanis bomba robbant az épületben a forgatás alatt, amiben hárman az életüket vesztették.

Mindnyájunknak van egy Luckyja, aki gondoskodik arról, hogy mindig a nekünk legkedvezőbb dolgokat válasszuk. Ha nem sikerül egy állás interjú, ne magadat hibáztasd, hanem gondolj arra, hogy az a munka nem lett volna számodra megfelelő, és pár hónap múlva magadtól hagytad volna ott. Ha a gyerekedet nem veszik fel abba az elit iskolába, amibe szeretted volna, hogy járjon, ne gondold azt, hogy buta. Csupán nem lett volna boldog egy olyan kemény helyen, míg egy sima suliban sokkal kiegyensúlyozottabb éveknek néz elébe. Ha visszautasít az a srác, akit régóta kiszemeltél magadnak, ne hidd azt, hogy csúnya vagy. A fiú egyszerűen nem hozzád való, és lehet, hogy ha összejöttetek volna, falra másztál volna a stílusától. Ne feledd: a bukás a siker anyja, hiszen harc nélkül a győzelem sem létezik. Bízz abban, hogy egy láthatatlan erő a segítségedre van, de ettől függetlenül mindig a szíved szavára hallgass. Mert a szíved képes túlharsogni minden szidalmat, minden átkozódást, de csak akkor van értelme az erőfeszítéseinek, ha figyelembe veszed, és követed a tanácsait. Ne félj szeretni, ne félj élni, ne félj magadat adni, ne félj azt csinálni, amit akarsz, szeresd önmagad, és hagyd, hogy mások szeressenek. Mert a szeretet a válasz minden létező kérdésre.

„A fáról egy levél leszállt,
S szólt: "Már rég szándékomban állt."
Nyugati szél kerekedett,
S szólt a levél: "Irány kelet."
Keletről nagyobb szél támadt:
"Bölcsen váltottam pályámat."
Ugyanúgy fújtak a szelek.
S ő szólt: "Döntöttem: lebegek."
Végül pedig elállt a szél;
"Most leesem" - így a levél.
"Maradj az első gondolatnál?" -
Ez lenne hát a nagy tanulság?
Nem. Ám akárhogy intézed,
Tudd meg: úgysincs benne részed.”

4TUNE – A szerencse fiai

Harmincnegyedik fejezet

Tomi

Gondolatok nélkül bámulok bele a fekete mélységbe, ami alattam húzódik. Legalább fél órája ácsorgok ezen a hídon, amire az öngyilkosság iránti vágy kergetett. Nem hiányoznék senkinek, hiszen nincsenek szüleim, testvéreim, az egyetlen, aki gyerekkorom óta mellettem volt, nem más, mint egy szellem… Még mindig nevetségesnek hangzik, amikor kimondom magamban ezt a szót. A barátaimnak fájna, de mivel megtalálták a hozzájuk illő nőt, egy idő után úgyis túltennék magukat a megrázkódtatáson, amit a halálom okozna. A rajongók talán tíz, húsz év múlva is emlékeznének rám, mint John Lennonra vagy Jacko-ra, és a dalszövegeimben élnék tovább számukra. Igen, meg kéne tennem, határozottnak kéne lennem, és egy percen belül már a hideg víz mardoshatná a tüdőmet. Fájdalmas halál lenne, de nem hiszem, hogy sokáig tartana a szenvedés. Csak át kéne lendítenem a lábamat a korláton, és ennyi. A képlet annyira egyszerű, mégsem tudom megoldani. Gyáva vagyok… Még ehhez is gyáva vagyok, ahogy mindenben az életem összes területén. Gyáva vagyok ahhoz, hogy a szemébe nézzek, hogy megbocsássak neki, hogy magamhoz ölelve valljam be neki azt, ami időtlen idők óta hasítja ketté a testemet, és gyáva vagyok ahhoz is, hogy véget vessek ennek az egész kínlódásnak. Ezt nyilván a szüleimtől örököltem, hiszen bennük sem volt bátorság ahhoz, hogy felneveljenek. Vajon ha az anyám mellettem lenne, más ember vált volna belőlem? Ha nem éltem volna át az intézet poklát, máshogy tekintenék erre a helyzetre?

– Fiam, ne okozz csalódást. Semmit sem oldasz meg azzal, ha eldobod az életedet – hallom Lucky hangját a hátam mögül. Semmi joga ahhoz, hogy ossza nekem az észt, mert ő egy senki. Nem az apám, de még csak nem is hús-vér ember. – Félsz boldognak lenni. De miért?

– Honnan a faszból tudod, hogy én mitől lennék boldog? Gondolatolvasó is vagy? – Nem fordulok felé, felesleges lenne a szemébe mondanom, amit akarok, hiszen azok a szemek nem is valódiak. Makacsul ott tartom a tekintetemet egy ponton a mélykék vízen, a korlátot pedig olyan erősen és olyan görcsösen szorítom, hogy félő, el fognak törni az ujjaim.

– Minden embernek két út van megírva, amikor megszületik. Az tőle függ, hogy melyiket fogja választani. Az egyik út rossz, ha azt választja, nem fogja megtalálni a helyét a világban. A másik út helyes, ha arra lép, boldog élete lesz, habár kisebb-nagyobb bukkanók azon is vannak, de ha azzal teszi meg, akit szeret, végül minden akadályt le fog tudni küzdeni. Sikerült elérnem, hogy Ethan és Lucas a jó út mellett döntsön.

– Ez úgy hangzott, mint egy kibaszott regény prológusa. Oké, sikerült jó útra terelned a srácokat, de tudod, mindig is én voltam a fekete bárány, szóval nem vágom, min csodálkozol.

– Tudod, mi történt volna Ethannel, ha nem ismeri meg Beckyt? Bent égett volna abban a tűzben, ami a koncerten keletkezett, már nem élne. Azt meg ugye nem kell magyaráznom, hogy Lucasszal mi történt volna Lisette közbeavatkozása nélkül.

– Igen, de… Neki nincs semmiféle szuperereje. – Szörnyű, hogy már a nevét sem tudom kimondani. Azt a nevet, ami a karkötőmön áll… Pffff, ennek nem kellett volna eszembe jutni!

– Szeretnéd megtudni, hogy a te rossz utad milyen lenne? Akkor elmondom neked. Pár év múlva feleségül vennél egy nőt, akit folyamatosan csalnál, annak a reményében, hogy minél több nőt fektetsz meg, annál könnyebb lesz elfelejtened egy bizonyos személyt… Sokat innál, és részegen többször megvernéd az asszonyt. Egy napon a nő besokallna, és miközben az alkoholtól eltompult tudattal bámulnád a tévét, beléd mártaná a konyhakést.

– Lucky, neked komolyan írónak kellett volna állnod – nevetek fel keserűen, egy csepp vidámság nélkül a hangomban. Megborzongok a hideg széltől, ami dühöngve támad fel, és az a kósza gondolat fut át az agyamon, hogy milyen jó lenne, ha az ő ölelése melegítene fel…

– Miért állsz ennyire ellen a szerelemnek? Nem a sötét középkorban élünk, a társaid elfogadják, ha egy másik férfi oldalán találod meg a boldogságot. Rajtad kívül mindenki elfogadja, Tomi. És volt egy pont, amikor te is azon voltál, csak aztán megbántott, és igazán ez az, ami fáj neked. De mindent azért tett, mert a közeledben akart lenni. Fiam, egyik ember sem tökéletes, mindannyian hibákat követünk el, sokat… De hibák nélkül a siker sem létezne.

Várom, hogy Lucky mondjon még valamit, de hirtelen elhallgat, amit nem tudok mire vélni. Óvatosan megfordulok, hogy megnézzem, mi történt, de Lucky helyett vele találom szemben magam. Erre kurvára nem voltam felkészülve! Nem vagyok képes józanul gondolkodni, amikor rám emeli szomorúsággal teli szemeit, amikor megcsapja az orromat az a jól ismert édes illat, amikor itt áll előttem egy karnyújtásnyira, és egy mozdulattal magamhoz szoríthatnám. A lábaim vészes remegésbe kezdenek, ezért még erősebben kell markolásznom a korlátot. Istenem, a fagyos vas helyett mennyivel jobb lenne őt érinteni!

– Ne csinálj hülyeséget, oké? Gyűlölhetsz, és ha akarod, örökre elhagyom a hotelt meg a bandát… De ne csinálj őrültséget hirtelen felindulásból. – A hangja megtörten cseng, reményvesztetten hajtja le a fejét, mintha már a szemembe se merne nézni. A szívem veszélyes vágtába kezd, bármelyik vad paripát lekörözné. A lélegzetem szaggatottá válik, mert ismét rám tör az a rohadt félelem, ami nem engedi, hogy vele legyek. De elegem van ebből! Nem akarok félni, nem akarok egy nőt sem feleségül venni, de még megdönteni sem. Az egész eddigi életemet csukott szemmel éltem. Harcoltam egy olyan dolog ellen, ami a világon a legjobb. Elutasítottam valamit, de ha továbbra sem fogadom el, élve temetem el magam. Gyerekkoromban féltem a szörnyektől, mert a nagyobb fiúk folyton azzal riogattak, hogy megannyi vérszomjas lény lapul a szekrények mélyén. Sokáig hittem nekik, és nem mertem kinyitni egyik szekrényt sem az intézetben. Aztán egy napon megelégeltem ezt, és minden bátorságomat összeszedve odaléptem a legnagyobb szekrényhez, és félve bár, de szélesre tártam az ajtaját. Most ugyanúgy érzem magam, mint akkor. Egyszerre keveredik az ereimben a félelem és az izgatottság, de már tudom, hogy le fogom győzni azt a szörnyet, ami rettegést generálva bennem leselkedik rám a közelben. Ha megteszem az első lépést, el fog tűnni, ahogy a szekrényből is elpárolgott, amint az ajtaja mögé néztem.

– Nem gyűlöllek téged – suttogom rekedten, és elengedem a korlátot. Reszketeg kezemet felé nyújtom, amit kétségekkel szemében fogad, de végül megfogja. Az ujjai olyan finom melegek, egy pillanat alatt tüzet gyújt bennem lágy érintésével. – Volt egy fiú az intézetben, aki tetszett nekem. Rólam nem tudták, hogy ilyesfajta gondolatok motoszkálnak a fejemben, de rajta világosan látszott, hogy meleg. A többiek rászálltak, folyamatosan kínozták őt… Egyszer sem verték meg, de szerintem rosszabb volt az a lelki terror, amiben tartották. Egy este bementem a szobájába. Be akartam vallani neki az érzéseimet, de… Elkéstem… Csak a vért láttam, semmi mást, és teljesen sokkot kaptam. Az erei fel voltak vágva, és úgy állították be, mintha öngyilkos lett volna, de a mai napig azt gondolom, hogy azok a szemetek ölték meg. Annak ellenére, hogy egyfolytában basztatták, sosem tűnt olyannak, aki feladná. Rohadtul megijedtem, tudod? És elhatároztam, hogy ezután csak nőkkel fogok kezdeni, mert nem akartam én is úgy végezni, ahogy az a fiú… Amikor megismertelek… Beleőrültem minden egyes ütésbe, amit Henry rád mért, de annyira féltem, hogy megöl, ha közbelépek… A baseballütős incidens viszont az utolsó csepp volt a pohárban, akkor valami végleg elszakadt bennem. Ahogy telt az idő, egyre közelebb éreztelek magamhoz, de ezt még magamnak sem mertem bevallani. Tudod, hogy mennyire lenyűgöztél minden téren? Ahogy táncolsz, ahogy tanítasz, ahogy fogod a villát, amikor eszel… De reméltem, hogy ha találkozom shootingstarral, akivel évek óta chateltem, és aki felvidított, ahányszor beszélni tudtam vele, ki fogja verni a fejemből a veled kapcsolatos érzéseimet. Tisztára lefagytam, amikor megláttalak a kávézóba lépve, és merő dacból nem mondtam el neked, hogy én vagyok a chat partnered. Akkor már csak Sojin maradt, aki tényleg azért tetszett, mert annyira hasonlított rád… Lucasnak igaza volt. Shootingstar és Sojin is azért bűvölt el, mert mindkettő te voltál. De akárhogy próbáltam Sojinra koncentrálni, mindig te jutottál eszembe helyette. Azért utaztam el Ethannel, mert rendbe akartam tenni az érzéseimet, és amikor hazajöttem, én… El akartam neked mondani… De megtudtam, hogy hazudtál, és tulajdonképpen e mögé bújtam, hogy továbbra se kelljen elismernem a valódi érzéseimet. Rosszul esett, hogy becsaptál, de leginkább kapóra jött, hogy ezzel takarózva eltávolodhassak tőled. De én… nem bírom tovább… Nem bírom nélküled… – Nem tudom, a mondandóm melyik részén kezdtek el folyni a könnyeim, csak arra leszek figyelmes, hogy Seyong puha ujjai egyenként törlik le mindegyiket. Megfogom a kezét, hogy a tenyerébe csókolhassak, majd kissé hevesen magamhoz ölelem, és éhesen tapasztom a számat az övére. Idegesnek tűnik, és nem engedi, hogy elmélyítsem a csókot. Gyengéden eltol magától, és ezúttal egyenesen a szemembe néz.

– Ne kapkodjuk el, jó? Nem kell sietni… Össze vagy zavarodva, és ezért pillanatnyilag nem vagy biztos abban, hogy mit akarsz igazából. Gondold át szép lassan, és ha tudod a választ, akkor én ott leszek. Várni fogok rád, ha kell egy hetet, egy hónapot, éveket… És ha úgy döntesz, legyünk csak barátok, azt is megértem. – Halványan elmosolyodik, aztán gyors léptekkel elhagyja a partot. Túl gyorsan ment el, nekem ez nem tetszik. Végre mindent elmondtam neki, erre ahelyett, hogy hagyta volna, hogy fulladásig csókoljam, itt hagy a kavargó gondolataimmal. De hát én nem akarok gondolkodni! Nem akarok semmi mást, csak őt. Azt kérte, gondoljam át, de mégis mit? Már tudom a választ. A képlet végén az ő neve áll csupa nagy betűkkel, háromszor aláhúzva, és bekeretezve, a szívem kellős közepébe vésve.

– Szeretem őt… Szeretem őt, hallod, Lucky? Szeretem! – Az elején nem erősebb a hangom suttogásnál, aztán egyre hangosabban szól, míg végül kiabálásba torkollik.

– Jól van, fiam, akkor végre békében nyugodhatok. A küldetésem itt véget ér. Nagyon hiányzik már a feleségem, úgyhogy megharagudtam volna rád, ha tovább váratsz.

– Ne hagyj itt, Lucky! Mi lesz velem nélküled? – Karomat a teste köré fonom, ami érdekes módon annyira valóságosnak hat. Úgy csüngök rajta, mint kisfiúként, ő meg csak mosolyog.

– Már van családod, Tomi. Nem vagy egyedül, a legjobb kezekben hagylak. És csakhogy tudd, sosem fogom levenni rólatok a szemem. Fentről figyelni foglak, úgyhogy vigyázz, mit teszel! – Felnevetek, ezúttal őszintén. Még egyszer magamhoz szorítom, aztán végignézem, ahogy lassan eltávolodik, majd egy ponton köddé válik a fák közt. Elmorzsolok egy könnycseppet, mert hiányozni fog az öreg, de ez az élet rendje. Az emberek meghalnak, pont ezért ki kell használnunk azt az időt, amit kapunk. Egy percet sem fogok elvesztegetni mostantól, úgyhogy indulok is, hogy elkapjam Seyongot, hogy aztán soha többé ne eresszem el. Nem fog tudni lerázni, ha kell, veszek egy bilincset, amivel magamhoz fogom láncolni.

Amint belépek a hallba, felfedezem két szeretett párosunkat, akik összebújva ücsörögnek a kanapén. Elmosolyodom, amikor látom, hogy Lisette feje Lucas vállán nyugszik, az ujjaik pedig egymásba fűzve pihennek a karfán. A másik kettő szintén hasonló pózban helyezkedik el, azzal a különbséggel, hogy Becky félig Ethan ölében ül. Ez így van rendjén, a világ úgy kerek egész, ha Lucas és Lisette illetve Ethan és Becky együtt vannak. Vagyis majdnem kerek. Ugyanis az én másik felem hiányzik, nincs itt az, aki engem egésszé tehetne. Irigység fog el, amiért ilyen harmóniát látok a párok között, szeretném, ha én és Seyong is mellettük ülhetnénk ugyanolyan leírhatatlan, szétterülő örömmel az arcunkon. De mégis hol lehet?

– Hol van? – szegezem nekik a kérdést, és felesleges, hogy megnevezzem az illetőt, úgyis tudják, kire gondolok. Ethan fel akar ugrani, szemében harag villog, de Becky és Lucas a kanapén tartja. Azt hiszem, vele lesz egy pár köröm, mire elhiszi, hogy tényleg szeretem a barátját. De nem baj, sőt, örülök neki, hogy van valaki, aki ennyire védi Seyongot.

– Átment Angelához – csicsergi Lisette. Még jó, hogy nem Becky árulta el, mert a végén Ethan összeveszett volna vele emiatt. Épp megfordulnék, amikor észreveszem, hogy Lucas előhúz valamit a zsebéből, és felém nyújtja. A karkötőm az, amit nagy hévvel csatolok vissza a csuklómra. Soha többé nem fogok megválni tőle. Hálásan Lucas felé biccentek, mert kitalálta, mennyire szükségem van most erre az ékszerre, majd Ethanhöz fordulok.

– Utoljára kölcsönadnád nekem a kocsidat? – kérdezem negédes hangon.

– Nem! Felejtsd el! – Becky matatni kezd Ethan nadrágjában, de nem azért, mert rosszalkodni támadt kedve, hanem mert kihalássza a zsebéből a slusszkulcsát, és egy laza mozdulattal odadobja nekem. Szóval mégiscsak össze fognak veszni miattam! Isten óvja Beckyt!

Szerencsére tudom, hol lakik Angela, mert egyszer elkísértem Seyongot, amikor átment hozzá. Akkor untam a lány véget nem érő csacsogását, de most legszívesebben szentté avatnám, amiért nála megtalálhatom a szerelmemet. Miután leparkolok a ház előtt, előveszem a sprayt, amit nemrég szereztem be, és a szemben lévő falra festeni kezdek vele. Nem alkotok bonyolult mintákat, csupán három szót fújok a falra. Mindhárom szó ugyanazt jelenti, csak más nyelven. A tudtára akarom adni, hogy szeretem őt magyarul, koreaiul, és angolul, ami a közös nyelvünk. A koreai jelekkel szenvedek legtovább, folyamatosan puskáznom kell az iPhone-om segítségével a netről, hogy tökéletesre sikeredjen a mű. Egy vonalat sem akarok rossz helyre húzni, bár biztos nem zavarná, de nekem ez fontos. Szívesebben lennék már vele, de tudom, hogy imádni fogja ezt a romantikus gesztust. És megérdemli, hogy ezentúl elhalmozzam ehhez hasonló meglepetésekkel. Amikor befejezem, felveszek egy nagyobb követ az utcáról, és megcélzom vele Angeláék ablakát. Hú, remélem, nem fog betörni az üveg, de ha megtörténne, nem fogom bánni, ha ki kell fizetnem a megjavíttatását. Kisvártatva kinyílik az ablak, amin kidugja a lány a fejét. Eltátja a száját, amint rápillant a szemben álló ház falára, és ugrándozva kiált hátra. Amikor Seyong feje bukkan fel az övé helyett, ő először nem is a graffitit veszi észre, hanem engem. A tekintetét az enyémbe fúrja, és egy végtelennek tűnő idő után elmosolyodik. Nem bírom egyhelyben kivárni, amíg lejön, ezért mászkálni kezdek körbe-körbe, mint egy búgócsiga, amit többször felhúztak egymás után. Amikor meglátom őt a kapuban, szaladni kezdek felé, és ő is így cselekszik. Mintha egy film jelenetében lennénk, egymás karjába rohanunk, és ezúttal nem engedem meg, hogy csak egy puszi erejéig érjen össze a szánk. Basszus, hogy bírtam eddig úgy élni, hogy nem csókolgattam őt folyamatosan? Kettős érzelmek dúlnak benne. Egyrészt, repes az örömtől, amiért végre valóra válnak az álmai, másrészt viszont képtelen elhinni, hogy ez tényleg megtörténik. Nem tud teljes mértékben ellazulni, nem tud rám koncentrálni a kételyek miatt, amik belülről mardossák. Mivel tudnám bebizonyítani, hogy nekem már egy csepp kétségem sincsen? Óvatosan Ethan autója felé húzom, bár nehezemre esik elszakadnom az ajkától.

– Ugye nem loptad el? – kérdezi szája szegletében bujkáló mosollyal.

– Nem, de szerintem jobban haragszik rám miattad… – Az út alatt be nem áll a szám. Mindenféléről mesélek neki: a gyerekekről, hogy miket mondtak az árvaházban a legutóbbi látogatásaim alkalmával, hogy miket kommentáltak a rajongóink a legfrissebb képeinket látva, hogy mennyire örülök, amiért Lisette és Lucas újra együtt vannak… Néha közbeszúr egy-egy megjegyzést vagy helyesel, de hagyja, hogy kibeszéljem magamból mindazt, amit hetek óta nem tudtam megosztani vele. Rohadtul hiányzott. El akarok mondani neki mindent, még azt is, amiről én sem tudok semmit. Szörnyű volt távol lenni tőle, hiszen nemcsak szerelmes vagyok belé, ő a legjobb barátom, a bizalmasom, és a vele való beszélgetések legalább annyira kellenek nekem, mint az érintései. Egy percre sem engedem el a kezét, nem okoz nagy gondot, hogy nem veszem igénybe mindkét kezem a vezetéshez. Néha végigsimítok a combján, mire riadtan összerezzen. Nem megszokott számára, hogy így érek hozzá, érdekes módon számomra mégis halál természetesnek hat. Életemben először azt teszem, amit a szívem diktál, és az a bolond ketyegőm egyre őrültebb dolgokat sugdos a fülembe, úgyhogy jobb lesz, ha Seyongie összeszedi magát. Amikor a kilátóhoz érünk, kettesével vesszük a lépcsőfokokat, amíg meg nem pillantjuk a legmagasabb pontját. Olyan régen voltunk már itt, de valójában nem maga a hely hiányzott. Már nem számít, hogy régebben vonzott a magasság, egyedül nem élvezném a kilátó nyújtotta szépségeket. Ha nem láthatnám a holdfényét visszatükröződni a szemében, ha nem simíthatnám végig a hátát, az egésznek nem lenne semmi értelme. Azt hiszem, ez egy búcsú a múltamtól. Többet nem akarok feljönni ide. Magam mögött hagyom azt a fiút, aki képzelgésekbe menekülve rejtőzött el a valódi világ csodái elöl. Már nem érdekel, hogy anyám tényleg meghalt-e, és az égből néz le rám, vagy egy milliomos jachtján üldögél egy koktéllal a kezében, miközben egyszer sem gondol arra, hogy valahol van egy fia. Csak ő kell nekem meg a zene. Ha a világ két legnagyobb csodája a birtokomban van, semmi másra nincs szükségem a boldogsághoz.

– Csináljunk egy selfie-t a fanoknak! – kiáltja tettetet jókedvvel. Mindig cikizett azért, hogy folyton az Instán lógok, most meg hirtelen fotózkodni akar. Csak azért csinálja, mert addig sem kell hozzám érnie, de engem nem tud ilyen könnyen lerázni. Mielőtt megnyomhatná a gombot, odahajolok hozzá, és gyengéd csókot lehelek a meglepettségtől szétnyílt ajkaira. – Hé, ezt nem oszthatjuk meg a világhálón – pihegi szégyenlősen, és azon van, hogy kitörölje a képet. Elveszem tőle a készüléket, és beállítom háttérképnek, majd a zsebembe csúsztatom.

– Nem. De nézegethetjük hatvan év múlva, amikor őszen és görnyedten a szép fiatal éveinkről fogunk álmodozni, miközben várjuk a látogatóba érkező unokáinkat.

– Tomi, ez… Ez nekem túl gyors… Olyan jó téged ilyen felszabadultnak látni, de annyira félek, hogy pár nap múlva rájössz, hogy ez nem neked való, és visszamész Aphroditéhez…

– Fúj, jobb példát nem tudtál volna mondani? Hát nem érted? Ez nem egy hirtelen jött fellángolás. Nem tegnap eszméltem rá, hogy szeretlek. Hónapok óta feszít belülről ez az érzés, és borzasztóan megkönnyebbültem most, hogy nem kell többé elfojtanom magamban. Mindenem te vagy, Seyong. A legjobb barátom, a szerelmem, a munkatársam, a tanárom… Hihetetlenül jó ez az érzés, de ha te folyamatosan ellenállsz, nem tudom kiélvezni. Ha te nem osztozol az örömömben, akkor… – Idegesen megdörzsölöm a fejem, és éppen ki akarok húzni egy sört a táskámból, amikor megragadja a kezem, és szorosan magához ölel. Kicsit játszom vele, nem nyerhet bebocsátást rögtön a számba, pedig mindennél jobban vágyok erre, de olyan jó húzni az agyát. Amikor megunja a várakozást, finoman az alsóajkamba harap, amitől libabőr önti el a testem. Ebben a csókban végre elengedi magát, és olyan sokáig tart a nyelv csatánk, hogy elgondolkozom rajta, hogy vajon az ember nyelve is lehet-e izomlázas. Igen, a csókolózás határozottan egy olyan művelet, amit imádok végrehajtani, de csak akkor, ha Seyong benne a partnerem. Azonban képtelen vagyok ennyivel megelégedni. Olyan sokat vártam erre a pillanatra, muszáj még többet és többet kapnom belőle. Az inge alá csúsztatom a kezem, és ujjaim irányíthatatlanul lefelé indulnak meg a biztonságosabb felfelé helyett.

– T… Tomi… Ez nem jó ötlet… Nem kell ezt csinálnunk, komolyan. Szeretek veled csókolózni, nekem elég az. Nem akarom, hogy undorodj tőlem, a velem való… együttléttől.

– Lehet, hogy neked elég annyi, de nekem határozottan nem. És ha nekem nem hiszel, talán ezeknek hinni fogsz. Érzed ezt? – Egyik kezét hevesen dobogó szívemre helyezem, míg a másikat árulkodva dudorodó nadrágom elejére. – Ez csak miattad zakatol ilyen őrült tempóban. És ez… Szerinted felizgulnék, ha undorítónak találnám veled a szexet? – Elpirul, és minden igyekezetével azon van, hogy elhúzza a kezét az övem alatti területről, de szorosan ott tartom. – Hidd el, hogy szeretlek, jó? Hogy akarlak, kívánlak… Kellesz nekem az összes pózban, amiket csak ismerek… – A nyakamba fúrja a fejét, hogy ne lássam, mennyire zavarba jött a szavaim hallatán. Bezzeg annak a bájgúnár tanárjának rögtön letolta a gatyáját. Most rajtam a sor, hogy elbizonytalanodjak, és kissé elhúzódom tőle, mert rossz hatással van rám, hogy eszembe jutott a csávó. – Tudom, én nem érhetek a nyomába… Ő egy úriember, a tenyerén hordozott téged… Bárcsak korábban találkoztunk volna! Bárcsak egy országban éltünk volna, mert akkor lehettünk volna barátok a suliban, és lehettem volna neked az első…

– Hé, ne beszélj butaságokat. Nem az első szerelem számít, hanem az, ami örökké tart. És te vagy az én örökkévalóm, Görgey Tamás. – A csókunk nem olyan heves, mint előbb, lustán mozgatjuk a szánkat, mialatt Seyong keze is felfedező útra indul a hasamon. Megfeszülnek az izmaim, összeszorítom a szemem, mert esküszöm, hogy csupán ettől a mennyekbe tudnék menni. Ha ez így folytatódik, nem fogom megélni a reggelt, mert a szívem nem fogja kibírni a megpróbáltatásokat, amelyek elé Seyong állít. – Szerintem ez otthon kényelmesebb lenne, nem gondolod? – búgja olyan érzéki hangon, hogy majdnem hanyatt vágódom tőle. Szerintem kezdi elhinni, hogy ez nem csak egy álom, és ezért egyre bátrabb lesz, amire talán nem vagyok felkészülve. Eláll a lélegzetem, amikor lehunyt szemmel csücsöríti a száját, amitől legszívesebben egy pillanatra sem válnék el. Olyan gyönyörűek a vonásai, és a mozdulataiból már nem határozatlanság, hanem merő csábítás sugárzik, ami szinte teljesen lebénít. Nem tudok betelni vele. Nem tudom eldönteni, hogy bámuljam-e órákon keresztül, vagy inkább vessem rá magam, vagy hallgassam, ahogy énekel… És amikor arra gondolok, hogy azt mondta, nem az első szerelem számít, és hogy én vagyok az örökkévalója, attól ezernyi pillangó vet bukfencet a gyomromban. Nekem ő az első és az egyetlen is egyben.

Hazaérve a többieket még mindig a hall kanapéján találjuk. Bőven elmúlt már éjfél, de úgy látszik, nem akartak lefeküdni addig, amíg nem bizonyosodtak meg róla, hogy együtt vagyunk. Kéz a kézben lépjük át a hotel küszöbét, és emelt fővel nézek egyenesen Ethan szemébe, aki tajtékzik a dühtől. A lányok felpattannak, és Lisette az én karjaimba szalad, Becky pedig Seyongot vonja egy forró ölelésbe. Aztán cserélünk, majd Lucas is lepacsizik velünk, egyedül Ethan mered gyilkos tekintettel rám. A lányok kérdezgetni akarnak, és biztosra veszem, hogy elájulnának a gyönyörűségtől, ha Seyong elmesélné, milyen meglepetést készítettem neki, de nekem más terveim vannak. Holnap felőlem addig cseverészhetnek, amíg a kedvük tartja, de ez az éjszaka a miénk. Egy udvarias mosoly kíséretében arrébb tolom a lelkes hallgató tábort, és határozott léptekkel a szobánk felé indulok. Hangosan csattan az ajtó mögöttünk, a következő pillanatban pedig a falhoz préselem Seyongot. Nem bírom ki azt a pár lépést, ami elválaszt az ágytól, muszáj az ajkára tapadnom. Felkapcsolom a villanyt, és vetek egy röpke pillantást a szobánkra. Mennyire utáltam az elmúlt hetekben, amikor egyedül kellett álomra hajtanom a fejem. Nem mintha tudtam volna aludni, az idő nagy részében csak idegbeteg módjára hánykolódtam, a párnám pedig virágnak képzelhette magát, mert napi rendszerességgel öntöztem meg a könnyeimmel. Ez a szoba zord, rideg és elhagyatott volt Seyong nélkül, ahogy én is. Most, hogy újra itt van, kedvem lenne gyerek módjára ugrándozni az ágyon, és kikiabálni az ablakon, hogy mennyire boldog vagyok, amiért nekem ajándékozta őt az ég. Újra megcsókolom, és közben lassan az ágy felé kezdek araszolni.

– Azonnal gyere ki, Görgey, mert beszédem van veled! – Nem elég, hogy Ethan úgy bömböl, mint egy felbőszült oroszlán, még az ökle is akkorát csattan az ajtón, hogy mindketten megugrunk ijedtünkben. Morogva elszakadok Seyongtól, és kimegyek, mert tudom, hogy addig fog itt dörömbölni, amíg el nem mondhatja, ami böki a csőrét. – Szerencséd, hogy kijöttél, mert különben bementem volna érted. – Mielőtt bármit reagálhatnék, az ökle ismét lecsap, csak ezúttal az arcom a cél. Védekezni sem volt időm, ha készen álltam volna, esélye sem lett volna megütni. – Ezzel tartoztam még neked, amiért bántottad Seyongot. Engem senki sem vert pofán, miután lefeküdtem Sophiával, pedig megérdemeltem volna.

– Szívesen pótlom most, ha szeretnéd – vigyorgok rá, de inkább befogom baljósló tekintetét látva. Nem haragszom rá, mert tényleg rám fért egy alapos pofon korábbi viselkedésem okán.

– Idefigyelj, Tommy G! Láttam New Yorkban milyen ábrándosan járkáltál a szállásunkon. Olyan voltál, mint egy tizenkét éves kisfiú, aki arra készül, hogy először fogja meg a kiszemelt lány kezét. Láttam, hogy milyen gyengéden néztél rá előbb a hallban… Hajlandó vagyok elhinni, hogy tisztességesek a szándékaid felé. Áldásom adom a kapcsolatotokra, és megbocsátok neked, mivel tudom milyen seggfejnek lenni. Mindketten követtünk el hibát, mindketten megbántuk, és mindketten azon leszünk, hogy továbbiakat ne kövessünk el. De Istenre esküszöm, Tommy G, ha még egyszer megbántod a testvéremet, egyetlen fogad sem fog maradni abban a szép kis szádban, világos? És ezt halálosan komolyan mondom.

– Ha megbántanám őt, én magam foglak megkeresni feltett kezekkel, védtelenül, hogy verd szét a képemet. – Ethan halványan elmosolyodik, és közelebb lép, hogy megölelhessen.

– Úristen! Olyan csendben voltatok, hogy azt hittem, kinyírtátok egymást – mondja Seyong aggodalmaskodva, amikor a folyosóra lép. Még nagyobb pánikba esik, amint felfedezi a monoklimat, de egy szájra puszival elhallgattatom, és bevonom őt is az ölelésbe.

– Hé, engem ki akartatok hagyni a buliból? Elfelejtettétek, hogy nem haltam meg? Szép! Máris úgy kezelnek, mint aki nem létezik – nevet Lucas, miközben beleveti magát szélesre tárt karjainkba. Hamarosan a lányok is megjelennek, akik rögtön lefotózzák a szerintük rém cuki eseményt, aztán kis viccelődést követően kilépek a körből, és birtoklón Seyong derekára helyezem a kezem. Ethan először szúrósan néz, majd ellágyulnak a vonásai.

– Most pedig tipli! És jobban teszitek, ha füldugót vagy MP3 lejátszót dugtok a fületekbe, mert nem fogjuk visszafogni magunkat. Pápá, legyen nektek is eseménydús éjszakátok!

***

– Gyertek már, a rohadt életbe! Mostanában sosem tudjuk elkezdeni időben a próbát. Teljesen elrontod Seyongot, ő eddig olyan munkaszerető, becsületes gyerek volt! – kiabál Ethan az ajtó túl oldaláról. Már megszoktuk, hetek óta ugyanez megy minden áldott reggel. Mivel sokáig vagyunk fent, nehezünkre esik felkelni, és ha fel is ébredünk, a szerelem heve újra és újra visszahúz az ágyba. Oké, sikerült kinyitnom a szemem, de ettől még nem fogok pár perc múlva a próbateremben lenni. Seyong ki akar mellőlem mászni, de a derekára kulcsolom a kezem, és már fölötte is vagyok. Napról napra egyre szerelmesebb vagyok belé, de néha még mindig olyan hihetetlennek hat, hogy magamhoz tértem, és igent mondtam a boldogságnak. Régóta kopogtatott már az ajtómon, én meg folyamatosan elküldtem, de mivel kitartó volt, a próbálkozásai révbe értek. Kezdettől fogva szerettem Seyonggal aludni, mert megmagyarázhatatlan béke járt át, amikor hozzábújhattam éjjel. Azokat az időket viszont össze sem lehetett hasonlítani a mostanival. Esténként hosszasan szeretkezünk, nem zavarjuk le pár perc alatt, egymás kényeztetését mindketten fontosnak tartjuk. Aztán vagy egy órán keresztül beszélgetünk csókokat váltva közben, nevetünk, és legtöbbször újra tűzbe jövünk… Amikor már teljesen hulla állapotba kerülünk, két mondat közt nyom el minket az álom, és aztán Ethan óbégatása riaszt minket. Ébredés után Seyong mindig illemtudóan el akar kezdeni öltözni, de én rendre megakadályozom ebben. Szeretek próbálni, de ha egyszer van, amit még jobban szeretek annál… És végül mindig sikerül meggyőznöm Seyongot, hogy ha pár perccel tovább maradunk az ágyban, azon semmi sem fog múlni.

– Édesem, menjünk! Meg kell mutatnom az új koreót. – Felszisszen, amikor puszikkal borítom be a nyakát, a mellkasát, a hasát, mert pontosan tudja, hogy hova tartok éppen. – Tomi… Egy hónapunk van a nagy koncertünkig, addig meg kell tanulnotok, be kell gyakorolnunk. Ha lemaradsz, meg foglak büntetni, a jófiúk viszont jutalmat kapnak.

– Azt hiszem, a büntetésedet is imádnám – közlöm vele, és hanyatt fektetem az ágyon. Rendben, megemberelem magam, és egy forró csók után elengedem, mert a koncert egy olyan fegyver, amivel engem is le lehet győzni. – Beengedsz, bébi? – kérdezem reménykedve a fürdőszoba ajtóban állva. – Gyorsabban végeznénk, ha egyszerre zuhiznánk.

– Na persze! Minden egyébbel foglalkoznál, csak a fürdéssel nem.

– Gonosz vagy! – morgok sírós hangon, aztán letrappolok a próbaterembe. Végül is, minek zuhanyozzak le, ha nemsokára ismét tiszta izzadt leszek? Csak valahogy éljem túl a napot!

– Mizu, Casanova? Hol hagytad a mágnesedet? Vagy annyira elintézted, hogy lábra sem tud állni? – röhög Lucas, mialatt nyújtani kezdek, hogy bemelegítsem az izmaimat.

– Ja, a te csajodnak meg eléggé fájhat a torka, mert minden este úgy kiabál, hogy tuti bereked másnapra. Csak frusztrál, hogy nem értem, mit mond a spanyol miatt. Bezzeg Beckytől folyton az hallatszik át, hogy „Ó, Ethan, te vagy az isten, te vagy a megváltás!”

– Örülj neki, hogy nem érted, mit mond, mert elég mocskos a szája szex közben. – A vidámságunk a tetőfokára hág, amikor Seyong belép a terembe. Azonnal abbahagyom, amit éppen csinálok, hogy üdvözölni tudjam egy meghitt puszival. Ethan hányást mímelve fogja a fejét, de nem azzal van baja, hogy két pasit smárolni lát, hanem azzal, hogy az ő kedvese ilyenkor suliban van, és ő nem tudja ugyanezt csinálni. Lucas nyafog egy sort, hogy mennyire hiányzik neki Lisette, és hogy milyen igazságtalan az élet, amiért mi a nap huszonnégy órájában együtt lehetünk, majd belevágunk végre a gyakorlásba. A teljesítményem romlott, amióta járni kezdtünk Seyonggal, mert egyfolytában őt bámulom, de arra már nincs energiám, hogy le is utánozzam őt. Többször lefagyok próba közben, Ethan tockosa szokott észhez téríteni, mert ha nem lépne közbe, naphosszat állnék ott szoborrá merevedve, és őt nézném. A lemerevedésnél kínosabb is történik, a szimpla merevedés igekötő nélkül. Hát igen, ha táncolni látom, folyton az jut az eszembe, hogy az ágyban milyen jól tudja kamatoztatni a csípőmozgását, és hogy milyen csodákat művel a feneke művészi szintre emelt mozgatásával. Ilyenkor Lucas nyakon önt egy pohár jéghideg vízzel, és percekig veszekednek velem, amiért hátráltatom a munkát. Seyong csak édesen mosolyog, és néha megkegyelmez nekem, szájon csókol, majd ugyanott folytatja, ahol előtte abbahagyta. Nem lehet kizökkenteni, de látszik rajta, hogy néha az ő gondolatai is elkalandoznak, viszont vérprofi, úgyhogy sokkal jobban tudja álcázni a rátörő érzelmeket. Amikor végre befejeződik a „kínzás”, Lucas megkérdezi, hogy csatlakozunk-e hozzájuk vacsorázni. Előre mennek, hogy összeszedjék a lányokat, mi pedig kettesben maradunk a fülledt teremben. Nem tudom, melyikünk mozdul előbb, de amint becsukódik az ajtó, egymásnak esünk, és éhesen faljuk a másikat, ahol érjük.

– Remélem, kibírod vacsi nélkül, mert én egyáltalán nem kívánom a kaját, ellentétben mással.

– Én éhes vagyok, de nem a kajára éhezem – jegyzi meg egy pajkos mosoly kíséretében, mire felmordulok, és az egyik kezemmel bezárom az ajtót, a másikkal meg lehúzom a sliccét. Minek fáradoznánk azzal, hogy felmenjünk a szobánkba, amikor itt van ez a szép, tágas hely?

***

Csütörtök este van, ami azt jelenti, hogy Seyong csatlakozott a lányokhoz a rendszeresen ezen a napon megrendezett pizsama partijukon, én pedig Lucasék szobájában hason fekszem a padlón, és nyomkodom a PlayStationt. Nagy előnnyel vezetek, ezért kezd unalmassá válni a játék, ráadásul egy bizonyos idő eltelte után morcos leszek, ha nincs velem az én nyuszikám. Lehet, hogy papucs lettem, de én bírom ki a srácok közül a legnehezebben ezeket az estéket, és gyakran átsurranok a szomszédos szobába, hogy lophassak egy csókot tőle. A fiúknak azt hazudom, hogy sörért vagy jégkrémért megyek, a lányokat meg nem zavarja, sőt, el vannak ájulva attól, hogy mennyire ragaszkodom Seyonghoz. Néha kell egy-egy pasis este, mégis azt kívánom, hogy minél előbb érjen véget, hogy újra a karjaimba zárhassam. Nem tudom, hogy ez a túlzott rajongás csak az újdonság varázsának tudható-e be, de remélem, hogy évek múltán is ennyire meg fog őrjíteni, meg azt is, hogy ő ugyanígy megveszik értem.

– Srácok, mit szólnátok, ha lelépnénk, és úgy istenesen berúgnánk? Az emberek általában akkor isszák le magukat, amikor szomorúak, de ez hülyeség. Ünnepeljük meg, hogy mi vagyunk a világ legszerencsésebb hímnemű lényei! – A többiek egyetértően bólogatnak az ötletemre, és negyed órán belül ott is ülünk a Nirvanában. Nem azért, mert csajokat akarunk bámulni; a tekintetünket egy pillanatra sem fordítjuk a színpad felé. Itt jó a kiszolgálás, ütős piákat lehet kapni, és közel van a hotelhez, ezért esett rá a választásunk.

– Tomika, az alkoholtól vagy a szerelemtől csillog ennyire a szemed? – kérdezi Lucas, bár alig értem, amit mond. Nem ártana abbahagynia a vedelést, mert túlságosan belejött.

– Én alig ittam még, úgyhogy szerintem az utóbbitól. Komolyan, én… Meg se tudom fogalmazni, hogy mit érzek pontosan. Olyan, mintha eddig nem is éltem volna, csak egy üvegajtón keresztül meredtem volna a világban zajló eseményekre. És amikor bevallottam neki, hogy szeretem, amikor az enyém lett, darabokra zúztam azt az ajtót, hogy végre kiléphessek a fényre. Lehet, hogy Lisette és Becky megmentette az életeteket a képességük által, de képletesen Seyong is megmentett engem. Amikor vele vagyok, az… De felesleges ragoznom, mert nyilván ti is így éreztek a barátnőitekkel kapcsolatban. Hálás vagyok nektek, és meg szeretném köszönni, hogy nem undorodtok tőlünk. Ez sokat jelent számunkra.

– Ugyan már, ne hülyéskedj, a barátaitok vagyunk. Amúgy meg ez akkora faszság. Ti sem undorodtok attól, ha smárolni láttok minket a csajainkkal, akkor fordítva miért lenne úgy? – Annyira jólesnek Ethan szavai, de akár mit mond, nem mindenki vélekedne így. A legtöbb magát barátnak mondó ismerős elfordulna, de ők csodálatos barátok, testvérek, és én irtó mázlistának tartom magam, amiért ilyen emberek vesznek körül. Éretten és ítélkezés nélkül gondolkodnak, és remélem, hogy sok gyereket fognak a világra hozni, hogy átadhassák a következő generációnak a nézeteiket. Illetve ez nem is nézet, szimplán szeretet, semmi más.

– Igyunk a szerelemre, a barátságra és a zenére! A 4TUNE a legjobb! – kiáltom, és összekoccintjuk a poharainkat, de igazság szerint lassan le kéne állnunk az alkoholizálással.

Otthon eltévesztem az ajtót, és véletlenül Lisette mellé bújok be az ágyba, aki félig nevetve, félig mérgesen taszigál át a saját szobámba. Hallom, amint lehordja Lucast, amiért ilyen részegen állított haza, és örülök, hogy az én bébim nem akad ki ilyen semmiségek miatt. Lehúzom róla a takarót, hogy átvegyem én a melegítés szerepét, mire álomittasan pislog rám.

– Hé, te ittál? Fúj, ne érj hozzám, tökre pia szagod van! – Na tessék! Az előbb elkiabáltam a dolgot. Mit is várhattam volna az én virág lelkületű, rendmániás szuperpasimtól?

– Csak egy puszikát hadd kapjak, naaaaaaaaaa…

– Felejtsd el! Büdös vagy, és a végén még lehánynál. Majd legközelebb kétszer is meggondolod, mielőtt így jössz haza, drágaságom. Most pedig irány a kád!

– A kád? Mármint hogy fürödjek meg? Majd holnap reggel, most túl fáradt vagyok hozzá.

– Úgy értettem, hogy ott fogsz aludni. Nem gondolod, hogy egész éjjel az alkohol gőzt fogom belélegezni. Reggelre én is berúgnék tőle, és miattad nem tudnék a próbára koncentrálni.

– Tudom én, mi a bajod, szerelmem. Bánt, hogy téged nem hívtunk meg a dorbézolásra, de a következő alkalommal velünk jössz, és akkor te is inni fogsz, így nem akadsz majd ki rám.

– Szóval rendszeresen el akarod ezt játszani? Akkor ne lepődj meg azon, ha szakítok veled. – Basszus, még el sem vettem, és már olyan, mint egy házsártos feleség! Mondanék még neki valamit, de képtelen vagyok tovább nyitva tartani a szemem, az álom hamar magával ránt.

– Szerelmem, hát mégsem száműztél a kádba? Bocsi, odamentem volna, csak úgy bealudtam, mint akit fejbe vertek. – Hozzá bújok, és ezúttal nem húzódik el. Óvatosan megcsókolom, ami ellen szintén nem tiltakozik. Olyan jó illata van, és olyan frissnek és üdének tűnik korán reggel velem ellentétben. Nem csodálkoznék rajta, ha kiábrándulna belőlem, amiért ilyen állapotban lát. Én bűzlök, és annak ellenére, hogy nem néztem még tükörbe, vannak elképzeléseim arról, hogy festek. Ráadásul a fejem is hasogat, úgyhogy szép kis napnak nézek elébe. Bűnbánó szemeket meresztek rá, és elhatározom, hogy addig nem érek hozzá, amíg rendbe nem hozom magam. Mintha olvasna a gondolataimban, rám mosolyog, és magához húz, hogy megajándékozzon az előbbinél egy sokkal hevesebb csókkal.

–Becky sem tudott megmaradni Ethan mellett, úgyhogy együtt töltöttük az éjszakát.

– Hű, ne mondj nekem ilyeneket, mert féltékeny leszek arra a szerencsés lányra.

– Nyugi, a szőkék nem az eseteim – mondja, miközben játékosan összeborzolja világosbarna, rövidre nyírt hajamat. Megpuszilom a kezét, és merengő tekintettel nézek fel rá.

– Ugye nem gondoltad komolyan, hogy szakítanál velem? Esküszöm, egy kortyot sem fogok inni ezután, csak ne dobj ki, jó? A csókjaid okozta részegség százszor jobb annál a szarnál.

– Jaj te! – Csak ennyit mond, és inkább az érintéseivel bizonyítja be, hogy nem szánta komolynak, amit este mondott. Ó, igen, a kezéről sem tagadhatná le, hogy egy művészhez tartozik, annyira jól érti a dolgát. Már éppen azon vagyok, hogy fölé kerekedjek, amikor megszólal a telefonja, ami kizökkenti a huncutkodásból. Lehet, hogy ő a mobiljával van jelenleg elfoglalva, de én attól még kedvem szerint simogathatom őt, ahol csak akarom. Felszisszen, amikor illetlen helyre érek, és lefogja a kezemet, hogy hadd tudjon nyugodtan beszélni. Egy kukkot sem értek belőle, mert az anyanyelvén hablatyol, de még akkor is szeretem hallgatni. – Itt vannak anyáék! – sivítja, és kiugrik az ágyból. Mi a franc? De hát csak két nap múlva kellett volna érkezniük. A fürdőbe sprintelek, és azon nyomban a zuhany alá állok. Seyong utánam kiabál, hogy kimegy értük a reptérre, mire én egy „oké”-nál többet nem tudok kinyögni. Tisztára beparáztam! Esküszöm, még soha nem voltam ennyire ideges. Sem a meghallgatáson, sem az első koncertünkön… Találkozni fogok a szerelmem családjával, ami számomra nagyon fontos esemény, ezért tökéletesen szerettem volna csinálni. De hogyan tudnám ezt összehozni kábé fél óra alatt? A tükörbe nézve sírni támad kedvem: az arcom beesett, a szemeim véreresek, túl sápadt vagyok. A fenébe már, hogy pont tegnap kellett kirúgnunk a hámból! Legalább tisztára mostam magam, és a hajam is frissen illatozik, pipa. De még annyi dolog van, és ahelyett, hogy tovább haladnék lépésről lépésre, itt toporzékolok a szoba közepén, mint egy ötéves, aki arra vár, hogy megmondják neki, hogy mit csináljon. Egy szál törölközőben robogok ki a folyosóra, és bedörömbölök Lucasékhoz.

– Ha éppen szexeltek, hagyjátok abba egy pillanatra, mert vészhelyzet van!

– Szex? De hát kettőig sem látok… Mi az istenért nem alszol még ilyenkor? – nyöszörög Lucas egy párna alól, amit a fejére borított. Kinyitom a szekrényt, és őrült módra hajigálni kezdem belőle azokat a cuccokat, amik nem kellenek. Hamarosan úgy néz ki a szoba, mint egy csatatér, ezért Lucas meg fog ölni, ha magához tér. Megkérem Lisette-et, hogy szerezzen három virágcsokrot annak megfelelően, hogy egy sógornőnek, egy anyósnak és egy nagyinak szánom, majd magamra rángatom Lucas öltönyét. A picsába, ez kicsi rám! Nem baj, ez már rajtam marad. Muszáj elfednem a megannyi tetkót, ami a karomat borítja. Parfüm is kéne, bár azt soha nem szoktam használni. Elcsórok egyet Seyong gyűjteményéből, és azért fohászkodom, hogy ne az az illat legyen rajta, amit választottam. Amikor visszajön, úgy bámul, mintha szarvat növesztettem volna, vagy a bőröm besötétült volna, amíg távol járt.

– Kicsim, erre igazán nincs szükség. Nem kell megjátszanod magad miattuk.

– De én jó benyomást akarok tenni rájuk, és azt nem lehet egy szakadt farmerben, teletetoválva… – A mondat közepénél elcsuklik a hangom, ami miatt egyre kényelmetlenebbül érzem magam. Seyong próbál nyugtatni, de nem tudok úrrá lenni a kezem folyamatos remegésén, és azon sem, hogy a lábam mindjárt összecsuklik, mert az ájulás határán vagyok. Ez rosszabb bármilyen lámpaláznál, ezt nem fogom túlélni!

– Te használtad a parfümömet? Magamon nem bírom ezt az illatot, de neked jól áll – jegyzi meg, én viszont fojtogató bűznek érzem, amit magamra locsoltam. Komolyan, megtapsolom magam, ha nem fogok hányni! És mi van, ha nagy ívben el fognak kerülni a szag miatt?

A nagy találkozásra a hallban kerül sor. Meghajolok az asszonyok és Seyong nővére előtt, ahogy tőle láttam, és átnyújtok nekik egy-egy virágcsokrot, amiket Lisette gondosan elkészíttetett. Seyong anyukája hamar megszabadul a virágoktól, és meleg ölelésbe von, amitől egy kicsit megnyugszom. Köszöntöm őket pár mondattal, amit gyorstalpalóval tanultam, de annyira félek tőle, hogy nem jó a kiejtésem, hogy össze-vissza makogok. Elmegyünk egy közeli étterembe, de úgy érzem, egy falat sem fog lemenni a torkomon. Az öltöny mindenhol feszül rajtam, ráadásul szakad rólam a víz, mert kint hőség tombol. Mindenki rövid cuccokban van, amíg én megsülök a magamra aggatott göncökben. A cipő is kicsi rám, nyomja a lábam. Egyfolytában vakarózni lenne kedvem az idegességtől, fáj a fejem a másnaposságtól, és hányingerem is támad, amint megérzem az ételek illatát. Bebeszélem magamnak, hogy biztosan összehasonlítanak Jonghyunnal, és hogy vele szemben esélyem sincsen. Ő egy érett férfi, rajta minden jól állt, áradt belőle a magabiztosság, én meg egy rakás szerencsétlenségnek tűnhetek, aki azért kapar, hogy becsüljék valamire. Továbbá nem értem a nyelvüket, ha mondani akarok valamit, Seyongnak le kell fordítania, amit olyan kellemetlennek találok. Szerencsére Hyuna tud angolul, úgyhogy vele sikerül pár szót váltanom, bár ő méreget a leginkább, amit nem viselek elég jól. A borzalmak megkoronázásaként magamra öntöm a vörösbort, illetve Lucas öltönyére, ami szintén a bénaságomat igazolja a família szemében. Kisomfordálok a mosdóba, és lehűtöm magam. Seyong rögtön mellettem terem, és gyengéden tisztítani kezdi a foltot több-kevesebb sikerrel.

– Mi a baj, kicsim? Nem vagy önmagad. A családom imád, hidd el, de még jobban szeretnének, ha magadat adnád. Még én sem szerettem volna beléd, ha ilyen vagy alapjáraton.

– Kösz a vigasztalást! – fintorgok, de nem haragszom meg rá. Amikor hazaérünk, kedvetlenül dobálom le magamról a ruhákat, és eltervezem, hogy lemegyek edzeni, mert azzal talán sikerül levezetnem a gőzt. Seyong mögém lép, amikor még csak az alsógatyám van rajtam, és finom csókokkal hinti be a hátamat. El akarja feledtetni velem a balul elsült ebédet, amiért igazán hálás vagyok neki. Szükségem van rá, hogy érezzem, mellettem van, a testére az enyém alatt, a körmei lenyomatára a bőrömön, hogy tudjam, akkor is kellenék neki, ha a családja nem fogadna el. Imádom, ahogy egyre hangosabban kiáltja a nevem, és már nem is bánkódom a történtek miatt. Kicsit húzom még az időt, mert szeretem őt édes kínzásnak kitenni, hogy aztán úgy érezze, hogy felrobban körülötte az egész világegyetem, ahogy én is.

Amint befejezzük, és kimerülten simul a szám Seyongéra, meghalljuk Hyuna hangját, aki bowlingozni invitál minket, és akinek jól kivehető kuncogás cseng ki a szavai mögül.

– Szerinted… hallotta…?

– Szerintem nemcsak ő, hanem a nagyi is, mert mindketten bajkeverők. Hyuna, a nagyi veled van? – kiált ki Seyong, mire a lány hangos nevetésben tör ki, amit a nagymama csilingelő kacaja harsog csak túl. A párnába temetem a fejem, és kijelentem, hogy kizárt, hogy én még egyszer a szemük elé járuljak, de Seyong addig noszogat, amíg a játékteremben nem találom magam. Ezúttal egy térdig érő, koptatott farmert vettem fel, és a fekete rövid ujjú sem sokat takar a karomból. A fejemre csaptam egy baseball sapkát, mert azt gondolom, védelmet nyújt, és az új napszemcsimet sem hagytam fent a fiókomban porosodni. Sokkal fesztelenebbnek érzem így magam, hát még mikor Seyong hátulról hozzám simul, és a nyakamba csókol.

– Határozottan jót tett neked a szex – súgja a fülembe Hyuna egy ördögi vigyor kíséretében.

– Tudod, mit mondott a nagyi? – kérdezi Seyong. – Hogy sokkal előnyösebb neked ez az öltözet, mert kiemeli a formás hátsódat. – Amikor a nagyira nézek, sunyin elmosolyodik, majd könnyűszerrel rácsap a fenekemre. Eszembe jut, amikor Seyong elmesélte, hogy a nagyi rá van állva a fiatal fiúkra, amitől rám jön a röhögő görcs, amit képtelen vagyok abbahagyni. Olyan vagyok az est folyamán, mint akit kicseréltek. Miután laza énem felszínre tört, végig a sógornőmmel meg a nagyival poénkodok, amit Seyong és az anyukája mosolyogva néznek.

Az éjszaka közepén egy sikoly ráz fel legmélyebb álmomból, és esküdni mernék rá, hogy Seyong anyukája a hang tulajdonosa. Riadtan a szobájába futok, ahol egy férfit találok, aki kést szegez a torkának. Seyong dermedten áll meg mellettem, és halálra váltan suttogja:

– Ő az apám… – A férfi megfordul, és a fiára néz, de gyorsan visszatér az eredeti tervéhez. Ejt egy vágást a volt felesége csuklóján, amitől elszakad nálam a cérna. Észreveszem, hogy a nő arcát ütés nyomok tarkítják, és egész testemben remegni kezdek. A férfi koreaiul ordibál, de azt hiszem, tudom, mi gerjesztette ekkora haragra. Rájött, hogy éveken át azt hazudták neki, hogy a kisebbik gyereke is lány lett, és ezért bosszúra szomjazik. Kicsavarom a kezéből a fegyvert, és farkasszemet nézek vele. Eluralkodik rajtam az az olthatatlan vágy, ami évekkel ezelőtt is a hatalmába kerített. Bele akarom döfni, egyenesen a szívébe, hogy többet ne bánthassa a szeretteimet. Meg fogom védeni a családomat, az életem árán is. – Kicsim, nyugodj meg, oké? Nem lesz semmi baj. Ethan már hívta a rendőrséget, ne csinálj hülyeséget, jó? – Seyong remegő kezét a karomra helyezi, és lágy puszit lehel az arcomra. Simogatni kezdi a karom, és folyamatosan nyugtató szavakat duruzsol a fülembe. Az apja szemében mélységes gyűlölet villan, és a következő pillanatban arcon köp. Ez nem érdekel, de amikor megindul Seyong felé, magasba lendítem az öklöm, és akkorát ütök a pofájába, amekkora csak tőlem telik. Félek, hogy nem fogok tudni leállni, és köszönetet rebegek az ég felé, amikor megérkeznek a rendőrök, és bilincsben elvezetik azt a vadállatot.

– Köszönöm – mondja Seyong anyukája angolul, és a karjaimba omlik. Vállai rázkódnak a sírástól, ami engem is fojtogat, ezért pár könnycseppet az útjára engedek.

– Seyongie… Azon gondolkoztam, hogy a családodnak ide kéne költöznie. Az a szemétláda pár éven belül kiszabadul, és távol tőlünk sosem lennének biztonságban. Hyuna tovább tanulhatna itt, anyukád dolgozhatna a hotel éttermében, a nagyi meg tutira imádná a ropogós, amcsi fiúkákat. Ha itt lennének, nem kéne aggódnunk értük, és… Az anyukád lehetne az én anyukám is, a nagyid pedig… – Újra elérzékenyülök, mire megszorítja a kezem.

– Ez remek ötlet, édesem. Melletted nagyobb biztonságban érzem magam, mint tíz testőrrel a hátam mögött. És anyu már most nagyon szeret téged, ugye tudod? Nála jobban csak egy valaki szeret, remélem, kitalálod, ki az. Te vagy a legjobb dolog, ami történhetett velem.

***

A tengerparton állok büszkén, emelt fővel. Eszembe jut a tegnap este, és melegség áraszt el, ha csak rá gondolok. Pár napja élvezzük hatosban a megérdemelt vakációnkat ezen a csodálatos helyen, aminek minden percét imádtam. Jó volt egy kicsit kiszakadni a mindennapok mókuskerekéből, és távol a nagyvárostól a nap huszonnégy órájában csak Seyonggal foglalkozni. Ha együtt voltunk hatan, akkor sem engedtem el a kezét, akkor is apró csókokkal halmoztam el, ahogy Lucas és Ethan is tette a barátnőikkel. Boldogok voltunk, iszonyú boldogok, és egy nap, amikor a csajok meg Seyong valami puccos divat show-t néztek a tévé képernyőjére tapadva, mi összedugtuk a fejünket a srácokkal, és elmentünk a legközelebbi városkába ékszerboltot keresni. Este olyan izgatott voltam, úgy éreztem, a kis ékszer égeti a testemet a zsebemen keresztül, és majd’ meghaltam a vágytól, hogy kivehessem onnan. Tüzet raktunk, Ethan gitározott, mi énekeltünk, egymáshoz bújtunk, forralt bort szürcsölgettünk, szóval minden tökéletesnek volt mondható. De az egész akkor lett csak még tökéletesebb, amikor eljött a nagy pillanat, és fél térdre ereszkedtünk a szerelmeink előtt. A lányok mindent elsöprő zokogásban törtek ki, de Seyong csak édesen mosolygott, amitől ott helyben rommá olvadtam. Nem szűntettük meg a szemkontaktust, mialatt egymás ujjára húztuk a gyűrűket, utána pedig egy véget nem érő csókban egyesültünk. A meglepetések nem értek véget, hiszen a jegyeseink azt hitték, az esküvő csak hónapokkal az eljegyzés után fog bekövetkezni, de ma reggel felvilágosítottuk őket arról, hogy nem akarunk egy perccel sem többet várni. A lányok beparáztak a ruha miatt, de mi arra is gondoltunk, és Sophiával egyedi darabokat készíttettünk.Seyong megjegyezte, hogy kár, hogy a családja nem vehet részt ezen a fantasztikus eseményen, de neki is sikerült örömet okoznunk, hiszen amikor kisétáltunk a partra, az anyakönyvvezetőn kívül ott volt mindenki, aki számított. Ethan mindkét apja eljött, és Dannel tartott Sophia is természetesen. Becky anyja nem volt kíváncsi sem a lányára, sem a férjére az incidens óta, de az apja büszkén feszített az örömapák között. Ideutaztak Lucas szülei, sőt, még a bátyái is, illetve Lisette részéről az apukája és Santiago csatlakozott. És nemcsak Seyong családját hívtam meg, hanem Angelát is, aki a legjobb barátnője volt, és aki szemmel láthatóan flörtölni kezdett Santival az esküvőnk kellős közepén. Talán végre sikerül kivernie Ethant a fejéből!

Egyedül az én részemről nem érkezett senki, de nem érdekel. Lehet, hogy vér szerint nem vagyunk rokonok, de itt vannak a testvéreim, a sógornőim, a fogadott anyukám és nagyim… És életem szerelme, akinél jobb barátot, szeretőt, társat egy életen át kívánni se tudtam volna. Megakad a szemem egy falevélen, ami a semmiből bukkan elő, és egyenesen a lábam előtt telepszik meg. Biztos vagyok benne, hogy Lucky küldte ezt a jelet, hogy tudjam, ő mindig velem lesz. Ránézek a karkötőmre, a gyűrűmre, amik Seyonghoz láncolnak, de valójában semmilyen bizonyíték nem kell ahhoz, hogy igazoljam, az övé vagyok. Ráeszmélek, hogy azért szegezi mindenki rám a tekintetét, mert rajtam a sor, hogy kimondjam a boldogító igent, ezért hangosan és tisztán érthetően kiejtem a varázsszót.

– Amúgy tudtátok, hogy egyedül mi nem szegtük meg a Mr. L által lefektetett szabályt? – kérdezem a srácoktól a repülőn ülve a hazafelé vezető úton. – Igen, mert Mr. L azt mondta, nem akarja, hogy becsajozzunk. És ezt a kitételt Seyongie meg én szigorúan betartottuk!